A lelkünk lenyomata

Mostanra már kitermelődött egy közösség, egy olyan réteg, amely az évek során a LifeTILT hatására nemcsak élet-, hanem szemléletmódot is váltott. Emberek, akikkel manapság már senki sem baszakodhat, mert megtanulták, hogy az élet ranglétráján kizárólag úgy léphetnek feljebb, ha saját magukat és az igényszintjüket emelik oda, ahova tartozni akarnak. Az első lépések nehézségeit a kisebb célok, majd az idő múlásával a mások számára már elérhetetlennek tűnő álmok váltották fel.

Az élet alkotta törvényeket és a társadalmi rétegek között meglévő határvonalakat azonban emberi akarat nem írhatja felül. A kasztrendszer működik, a társadalmi kasztok közötti vándorlás valós teljesítmények letétele nélkül nem valósulhat meg. Sokan azt gondolják, a pénz mindenre megoldás, hogy pénzzel megvehetik maguknak az útlevelet, amivel kvázi bevásárolhatják magukat a társadalom felsőbb osztályához tartozó rétegeibe. Azt gondolják, a státuszszimbólumok megvételével és azok birtoklásával oda tartozhatnak, ahova pedig kurvára nem. Nem a ruháktól lesz stílusod, ahogyan egy könyv elolvasásától sem lesznek saját gondolataid. Nem a pénzed emel fel vagy éppen emel ki a tömegből, hanem hogy milyen ember vagy, a tetteid, hogy mit hozol ki magadból életed aktív szakaszában, amikor még megvan benned az erő a teremtésre, és hogy változtatni tudj bármin. El mersz-e indulni azokon az utakon, amin nem haladnak tömegek? Mersz-e változtatni és vállalni magad és a gondolataidat minden körülmények között?

A LifeTILT nem egy elfekvő. Nem vagyok kíváncsi a tömegre, a kommersz gondolatokra, a kishitűségre, a merjünk kicsik lenni gondolatiságra, megvetem azokat, akik nem mernek kockáztatni és elhagyni a járt utat a járatlanért, de legfőképpen azokat vetem meg, akik a langymeleg fosban léteznek, a biztonság hamis érzetével a fejükben.

Előbb-utóbb mindenkinek meg kell értenie, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy mérlegelj, hogy egy helyben toporogj, és hogy ne tedd kockára mindened, ha az álmaid ezt követelik meg tőled. Élsz a semmiért vagy meghalsz valamiért. Ezt a legtöbben elfelejtik, de én attól félek, hogy a többség fejében meg sem fordul, hogy esetleg többet is tehetne annál, mint hogy létezik, és nem hónapról hónapra él.

Mindenki minőségibb életet akar, maga mellett tudva egy olyan társat, akivel a lehető legtöbbet tudja kihozni az életből, de ezek a kiváltságok nem járnak mindenkinek, és a legtöbb ember meg sem érdemli azt. Az életben, bár úgy tűnhet, nincs rendszer, de mégis minden mindennel összefügg és a végén minden esetben összeáll a nagy egész. Egy kép rólunk, az életünkről, a munkásságunkról, az élethez való viszonyukról és a bennünk lévő potenciálról. Egy kép, amelyet nem tudunk átfesteni hazugságokkal, nem tudunk kitörölni belőle részleteket, mert ez a kép az életünk lenyomata, ami a mindenkori jelenben ölt testet.

Nincsenek véletlenek, nincsen sors, nincs Isten és nincs olyan, hogy úgy alakultak a dolgok. Csak te vagy, ami benned van, az álmaid, a vágyaid, és hogy ezeket meg tudod-e valósítani, ki tudod-e hozni magadból, ami benned van, és meg tudod-e valósítani mindazt, amire vágyakozol. Mindent el tudsz érni, mindent és mindenkit meg tudsz szerezni, de ehhez neked is villantanod kell, mert ahogyan a csöveseket leköpi a társadalom, úgy téged is le fog a környezeted, ha csak siránkozol, de a boldogulásodért, az életed fejlődéséért semmit, de tényleg kurvára semmit nem teszel.

Ha valaki keresztbe tesz neked, és úgy érzed, legyőzött, arról minden esetben te tehetsz, mert aki földre vitt, valószínűleg többet tett azért, hogy erősebb legyen nálad. Az élet minden esetben szembesít, hogy hol tartasz éppen. A melód, a társad minősége, hogy milyen körökben mozogsz, hogy kik a barátaid, és ilyen, mindenki által látható jelzőtábla a külsőd és az önmagaddal és a testeddel szemben támasztott igényszinted. Ideig-óráig mindenkit át lehet baszni, és többnek láttatni magunkat, mint amik vagyunk, de ez hosszú távon nem fog működni, mert minden, ami vagy, az rád telepszik, és stigmaként ég bele a személyiségedbe.

Nincs választásod és nincs esélyed, amíg nem te uralod az életed, és ezzel nem árt, ha tisztában vagy. Meg kell szerezned az önrendelkezésed jogát, mert ez egy olyan hatalom, amit senki nem vehet el tőled. A tudat, hogy te irányítod az életed, értékesebb, mint az információ. A tudat, hogy te hozod a döntéseket, ezerszer többet ér, mint egy papírdarab. A legtöbb ember szabadnak gondolja magát, de valójában rabok vagyunk, dróton rángatnak minket, és befolyásolni akarják a gondolatainkat és a szellemünk szabadságát.

Nem engedhetjük, hogy döntsenek helyettünk, nem élhetünk a mások által kitalált szabályok között, mert önmagad értékét soha sem határozhatják meg mások.

Szép gondolatok ezek, de a megvalósításuk a jelenkori egzisztenciális és társadalmi berendezkedést figyelembe véve majdnem hogy lehetetlen. Mindig lesz valaki, aki feletted áll, mindig lesz egy főnök, akinek nem tetszik a pofád, mindig lesz valaki, aki megakadályozza, hogy kiteljesítsd önmagad, elérd azt, amire valójában hivatott vagy. Jogilag szabadok vagyunk, de a mindennapokban börtönben élünk, gondolatainkat az évek alatt szépen lassan leszedálják, az évek csak telnek, az álmaink egyre rövidülnek, a célkitűzéseink a mindennapi túlélésre korlátozódnak.

Az ember ha börtönben él, egy idő után már az udvari sétát is szabadságnak éli meg. Ebben a világban azonban nincs sikerélmény, nincs katarzis, és a legtöbb, amit fel tudsz mutatni, az semmi más, mint jó esetben egy munkahely, amitől biztonságban érzed magad, de valójában ez az életed legbizonytalanabb pontja. Tudod, mások döntenek feletted.

Meg kell szerezned az önrendelkezésedet, és ezt kizárólag úgy tudod megszerezni, ha valami olyanba kezdesz bele, amihez kizárólag te kellesz és csakis Te. A munkahelyed nem ez a terep, a párkapcsolat a kétszereplős mivolta miatt ugyancsak alkalmatlan erre, a barátok ugyan segítenek, de helyetted ők sem fogják elvégezni azt, amit neked kell megtenned.

A jelenlegi helyzetedben semmi esélyed kilépni ebből az elátkozott rendszerből, senkit nem akarok áltatni, erre nincs esélyed. Egész egyszerűen azért nincs, mert fejben még nem állsz rá készen. Nincs bátorságod váltani, nincsenek lehetőségeid, de az is lehet, hogy még terveid sincsenek a jövőre nézve, és azt sem tudod, mit akarsz kezdeni az életeddel.

A megélhetésed és a boldogulásod jó eséllyel egy másik munkahelytől várod, reménykedsz, hogy találsz egy jó helyet, ahol majd többet keresel, és végre beindul az életed. Hát nem fog, és akkor sem leszel boldogabb, mint most, maximum egy jobb székben érzed majd azt, amit most, és hogy ez sem elég, mert sohasem elég. Minél többet érsz el, annál inkább látni fogod, hogy mennyire nem tartasz sehol.

3 évvel ezelőtt ugyanezt éreztem. Az életem kilátástalanul haladt a semmibe, valódi célok nélkül és illúziókkal a fejemben vártam, hogy majd egyszer jobb lesz, de persze tenni érte semmit sem tettem, nem is változott semmi. Aztán egy téli napon beregisztráltam egy blogot, és lementem futni.

Nem érdekelt, hogy –8 fok van kint, egyszerűen csak lementem futni, mert kezdeni akartam magammal valamit, bármit. Menekültem valami elől. Talán az életem elől, a kudarcaim elől, önmagam elől. Csak futottam, és nem érdekelt semmi. Csak én voltam, a lábaim, a gondolataim és a tudat, hogy először az életemben szabad vagyok, és nem függök senkitől. Mámorosan hatott rám ez a érzés és a felismerés, hogy valójában minden csak rajtam múlik. Egy olyan világba csöppentem bele, ahol nincs fölöttem senki, ahol én döntök mindenről, és annyit érek el, ami bennem van. Amit azóta elértem, azt a sportnak köszönhetem, ez adta az alapot. Az elmúlt 2 és fél évben számtalanszor legyőztem önmagam, és elhittem, hogy bármit elérhetek, és többre vagyok képes. Olyan célokat tűztem ki magam elé, amit ha elmondtam másoknak, kiröhögtek, és lesajnálóan néztek rám. Kinevettek, és gúnyos megjegyzéseket tettek rám, amikor azt mondtam, saját tápkieget dobok piacra, aztán eltelt pár hónap, és megcsináltam. Kinevetnek, amikor azt mondom, megreformálom az iskolai étkeztetést, és kinevetnek akkor is, amikor azt mondom, hogy piacra dobom Angliában a lifetiltes fehérjéket. Kinevetnek, mert nem hiszik el, hogy lehetséges, kinevetnek, mert nincsenek abban az állapotban, ahol nem létezik a szó, hogy nincs vagy nem tudom megcsinálni. De mindez nem számít, mert tudom, hogy minden csak rajtam múlik, és senki nincs, aki felettem állna, és a sorsomról dönthetne. Nem érdekel senki és semmi. Van egy álmom, és azt véghezviszem. Nekem ezt tanította meg a LifeTILT, hogy semmi sem lehetetlen.

A sport nektek is megváltást hozhat az életetekbe, nektek is alap lehet, amire már építkezni tudtok. Éppen ezért azt kérem, hozzatok létre csoportokat. Hozzatok létre olyan csoportokat, ahol megtaláljátok egymást, és ahol olyan emberek gyülekeznek, akik vagy már tettek önmagukért, vagy tenni akarnak a jövőben.

Alakítsátok meg ezeket a csoportokat az országban minden városban, Budapesten minden kerületben, és kezdjetek el élni, kezdjetek el tenni a jövőtökért.

Találkozzatok, sportoljatok együtt, alakuljanak meg olyan közösségek helyi szinteken, akik segítik és támogatják egymást. Szegeden, Debrecenben és Újpesten már megalakult a csoport, de azt kérem, alakuljon meg ez Miskolcon, Székesfehérváron, Zalaegerszegen és az országban minél több helyen. A váz a Lizandra–csoport, a LifeTILT-közösség adott.

Változtassatok meg mindent magatok körül, bontsatok rendet, szegjétek meg a szabályokat, ha az kell, és közben soha ne felejtsétek el, hogy Ti lifetiltesek vagytok, és ennek az élén van egy ember, aki tudja, hogy mit akar, és akire mindig számíthattok.