Insanity

Insanity

Egy ideje már tesztelgetem az Insanity edzésmódszert a saját programosaimon, és az eredmények, amiket a testük alakulásán, a fizikai teljesítőképességük és a kilóik elvesztésének láttán tapasztalok, minden képzeletet felülmúlnak.

Az insanitys edzések hatékonyságát öt olyan nőn kezdtem el tesztelni, akik 14 nappal ezelőtt egyszerre kezdték el a LifeTilt-programot. Az 5 nő között van egy 32 éves anya, egy 45, egy 31, egy 26 és egy 22 éves nő. A program kezdeténél mindegyikükön volt legalább 10-15 kiló felesleg, és kivétel nélkül irodai, ülőmunkát végeznek. Ezekben a nőkben a közös nevező, hogy mielőtt hozzám jelentkeztek volna, előtte évekig alig vagy szinte egyáltalán nem edzettek semmit, azaz szinte tökéletesen a nulláról kellett elkezdeni az edzéseket.

Pár év tapasztalatával a hátam mögött, és miután személyesen teszteltem le magamon és másokon a legkülönfélébb edzésmódszereket, nyugodtan kijelenthetem, hogy az Insanity a leghatásosabb edzésforma, amit valaha is láttam. Ez az 5 nő 14 nap alatt 22,5 kilótól szabadult meg, és a teljesítőképességük olyan iramban fejlődik, hogy még az én pofám is leszakad, pedig már volt szerencsém megtapasztalni pár valóban fantasztikus fizikai fejlődést és látványos átalakulást.

De mi is az az Insanity…

Az Insanity egy teljes testet átmozgató kardioalapú, magas intervallumra alapozó edzésforma, amit egy bizonyos Shaun T fejlesztett ki még 2009-ben. Shaun barátunk azóta már fossá kereste magát a módszerrel, ami persze nem véletlen, hiszen a jó bornak nem kell cégér alapon, az Insanity önmagáért beszélve 3 év leforgása alatt végigsöpört a világon. Az Insanity sikere egy olyan keretek közé zárt rendszer, amellyel 60 nap alatt bárki elérheti azt az alakot, amiről mindig is álmodott, ráadásul akár otthon végezve is, mindenféle segédeszközök nélkül.

A sztori még 2007-ben kezdődött. Az akkorra már Amerikában is igen nagy népszerűségnek örvendő BeachBody Fitness Akadémia, amely akadémiának a világ nem mellesleg a P90X nevű edzésmódszert is köszönheti, egy új, és minden eddiginél intenzívebb edzésformát akart megalkotni.

Shaun T akkoriban már az Equinox Fitnessnél dolgozott, de a fő profilja ekkor még a háttértáncosok erőnléti felkészítése volt. Shaun olyan hírességek háttértáncosait készítette fel, mint Mariah Carey, Justin Timberlake és Jennifer Lopez. A módszer, amivel Shaun dolgozott, már elterjedőben volt, és ekkor kereste fel őt Cathle Thompson, a BeachBody akkori vezetője, aki azzal a feladattal bízta meg Shaunt, hogy alkossa meg azt az edzésformát, amely erősebben, dinamikusabban és minden eddigi edzésformánál hatásosabban alakítja át az emberi testet. Shaun igent mondott a felkérésre, és 2008-ban csatlakozott a BeachBody csapatához, hogy velük karöltve elkészíthesse azt a 10 DVD-ből álló videóanyagot, amely bemutatja az utóbbi pár év legnagyobb őrületét, az Insanityt.

Az Insanity egy amolyan edzésesszencia, ami a P90X egy továbbfejlesztett változata, amely tartalmazza az Asylium, a HIIT és az MMA egyes elemeit is, mindezt megfejelve azzal a dinamikával, amelyet Shaun már a táncosok erőnléti edzéseinél is alkalmazott, a végeredmény pedig egy teljes testet átformáló edzésforma lett, amely meghódította a világot.

Insanity

Az insanitys edzések alapját egy 10 DVD-ből álló edzésvideó adja, amit 119 dollárért bárki megvehet, de milyen szerencse, hogy egy bizonyos Bram Cohan megalkotta a torrentezés technológiájának algoritmusát, így azt bárki ingyenesen letöltheti az IsoHunt torrentoldal szervereiről.

A videók a test minden részét koncentráltan is megdolgoztatják, de vannak olyan napok is, amikor a teljes test edzésére is sor kerül. Az egész rendszer egymásra épül, és a módszer úgy lett kialakítva, hogy folyamatosan vezesse be az embereket az egyre intenzívebb gyakorlatokba.

Az Insanity 60 napos rendszerben működik, heti 6 napos edzésekkel és egy kötelezően előírt pihenőnappal. Az Insanity mellett semmilyen más edzésre nincsen szükség, vagy ha úgy érzed, hogy mégis, akkor egyszerűen csak nem kellő intenzitással végezted a gyakorlatokat, és ezen a ponton mindenki mélyen szálljon magába. Tapasztalatból mondom, hogy mielőtt rászánnád magad a 60 napos programra, nézz bele a videókba, próbálj ki pár gyakorlatot, és főleg a nők tegyék ezt meg, mert pár mozdulat okozni fog némi koordinációs nehézséget.

Diéta

Ha mindez megvan, és úgy döntöttél, belekezdesz, akkor a megfelelő diéta kiválasztása legyen a következő lépés, mert tudod, a diéta az Isten, enélkül teljesen feleslegesen kínzod magad az edzésekkel. Az Insanity hivatalos étrendkalauzának átnyálazása után a következő megállapításra jutottam. A diéta, mint minden esetben, természetesen itt is egyénfüggő, de ha mondanom kéne egy nagy általánosságot, akkor én azt mondanám, hogy a nők 1400–1600 kalóriás étrendet tartsanak edzésnapokon, míg a férfiak 1800–2100-at. Pihenőnapokon a nők menjenek le 1300-ra, a férfiak pedig 1600 kalóriára. Kalóriára kiszámolt lifetiltes mintaétrendek ezen a linken érhetők el.

Az egyéni kalóriaigényt már ki tudjátok számítani, többször írtam róla korábban, de aki ennél is specifikusabban akar étkezni, az olvasgassa a már említett Insanity étrend kalauzt a maga 52 oldalas leírásával. Mindenesetre én sok sikert kívánok hozzá.

Edzésterv

Az egész program egy fizikai teszttel kezdődik, amit mindenki végezzen el, és akkor, de csakis akkor kezdjen bele a 60 napos programba, amikor azt már sikeresen teljesítette. Ha valaki ennek ellenére mégis úgy dönt, hogy egy makacs köcsögöt eljátszva ezt mégis átugorja, annak sok szerencsét kívánok a Szent István kórház kardiológiai osztályán, mert ez az edzésforma valóban igényel némi edzettségi állapotot.

Ezen a ponton meg kell jegyezzem, hogy az Insanityt senkinek nem ajánlom 20 kilogramm súlyfelesleg felett, már csak azért sem, mert a testet annyira igénybe veszi az Insanity, hogy az ízületek egyszerűen nem fogják bírni a terhelést.

DVD

  1. Fit Test
  2. Pylometric Cardio Circuit – zsírégetés
  3. Cardio Power and Resistance – izomépítés, nyújtás és erősítés
  4. Cardio Recovery and Max Recovery – átvezető regenerálódást elősegítő videó, amely egyben felkészít az intervallum edzésekre
  5. Pure Cardio and Abs – kardioedzés
  6. Cardio Abs – intervallum edzés+has
  7. Core Cardio and Balance – kis lazulás az első hónap után, de azért ez sem lesz egy éjszaka Párizsban
  8. Max Interval Circuit – extrém intervallum
  9. Max Interval Plyo – lábedzés
  10. Max Cardio Conditioning and Abs – intervallum+has

Ha elkezded a programot, a napokat ne cseréld fel, ne legyenek kedvenc edzésnapjaid, és végképp ne csináld azt, hogy csak az egyiket csinálod folyamatosan. Az Insanity lényege a változatos terhelés, amely biztosítja a test számára a folyamatos fejlődést, ezáltal kizárva a lehetőségét annak, hogy hozzászokjon a szervezet egy adott mozgássorhoz. A program elkezdése előtt én mindenképpen javasolnám egy pulzusmérő óra beszerzését. Ne ezen spóroljatok, mert a szó szoros értelmében életet menthet. Ami jó, az a Polar márka, és én kifejezetten ezt a típust javaslom. Ha nincs pénzed megvenni, két dolgot tehetsz. Tovább tanulsz, vagy megtanulod mérni kézzel a saját pulzusodat. Ez utóbbi nem a legjobb megoldás, de még így is sokkal jobb, mint egy MSZP-kongresszus. A pulzusod különböző tartományokban mozog, amikor edzésmunkát végzel. Nyugalmi állapot, zsírégető tartomány, felső zóna és halálzóna. Az emberek azonban egyediek, így ezek a tartományok is egyénenként váltakoznak. A zónák határainak megállapításához van egy nagyon egyszerű módszer. Az alapszám mindenkinél a 220. Ebből vond ki az életkorodat, így kapsz egy számot. Na már most ha te 26 éves vagy, akkor 220–26 az 194, azaz neked a halálzónád 194 fölött lesz. Ezt a számot soha nem lépheted túl, vagy ha igen, azonnal szakítsd meg az edzést.

Ezért nagyon fasza egy pulzusmérő óra, mert beállítod magadnak a halálzónaszámod, és ha azt eléred, az óra jelezni fog. Ha nincs rajtad óra, és te átléped ezt a számot, akkor a tested ugyan jelzi azt, de te ezt betudod az edzésterhelésnek, ergo arról te nem szerzel tudomást, és legközelebb már csak akkor tudod lemérni a pulzusodat, ha vége a gyakorlatnak. Ez viszont baj. Már csak azért is, mert lehet, hogy csak 8 perc után jön el a következő olyan pont, amikor pihenőszakasz jön, és mérni tudsz egyet.

A halálzóna viszont nem játék, mert ez az a zóna, amiben ha hosszabb ideig tartózkodik a pulzusod, garantáltan valami problémád lesz. Tehát nem lehet, hanem biztos. A kérdés pedig csak annyi lesz, hogy mikor. Van, akinél 10 perc múlva jön el ez a pont, de van olyan is, akinek ehhez fél perc sem kell, embere válogatja. Csúnya dolgok történhetnek itt, az agyvérzéstől kezdve az infarktuson át egészen a keringés összeomlásáig bármi előfordulhat, szóval a pulzusszám tényleg kurvára nem játék, és álljatok hozzá ti is a kellő komolysággal, főleg az insanitys edzéseknél.

Back to blog