36. NAP

36. NAP

36 nap mögöttem, még 30 további előttem, amikor is komoly veszélybe került a 66 napos programom.

 

 

 

Három iszonyú kemény napon vagyok túl, amivel ezen a héten 7 edzésnapot sikerült leedzenem a negyedik heti összegzés előtt.

Megterhelt ez a 3 nap,  többek között azért, mert futottam egy olyat, amire normális ember nemigen vállalkozik, főleg nem –3 fokban. Ha a hét elején az volt a célom, hogy kivégezzem magam, akkor kijelenthetem, hogy ez nagyjából sikerült is. De ami legjobban bebasz, hogy azt hiszem, elkaptam az influenzát, és lebetegedni látszom, ugyanis tegnap éjjel torokfájás, orrfújás és olyan izzadás volt a hálótársam, ami egy komolyabb lebetegedés előzménye szokott lenni. Amikor írom ezt a bejegyzést, már jobban vagyok, egyetlen mázlim, hogy most 2 pihenőnap jön.

Rohadt ideges vagyok magamra, mert túlhajszoltam magam egy egyébként is megterhelő program kellős közepén, és átestem a közmondásos lovak túloldalára. Legyen példa ez mindenki előtt, aki hosszabb edzésbe kezd bele, mert essenek bármilyen jól is az edzések, érezd magad akármilyen topformában, ne emeld meg radikálisan a betervezett edzéseket, mert a kevesebb több elv ismét bebizonyosodni látszik. 20 napig mentem el ugye az edzésekben, mielőtt belekezdtem volna ebbe a 64 napba, ez volt a rekordom. Most a 36. napnál járok, és általam ismeretlen területeket járok be nap mint nap. Sajnos ez magával vonzza azt, hogy saját hibáimból kell tanulnom, így ti már lehetőleg nem ütköztök bele ilyen akadályokba.

33.napon kondi, 34. nap futás, 35. napon pedig ismét váll-tricepsz edzés, amivel zártam ezt az öngyilkos hetemet. A kondis edzésekről semmi különöset nem tudnék mondani, azonkívül, hogy alig tudtam felemelni a karomat az edzés végén, inkább gyorsan rátérnék a futásomra, ami az eddigi legek futása volt. Leghosszabb táv a legnehezebb útvonalon, amit legjobb átlaggal futottam le, és persze a legnagyobb rábaszás. A csúcson éreztem magam, és nyilván ilyenkor kötelező a pofára esés, aminek ezúton is kötelezően be kellett következnie. Azt hiszem, itt dőlt be a szervezetem is, utat nyitva az influenzának, bár nekem gyanús, hogy nagymutternál kaptam el ezt a szart, amikor benn voltam nála a kórházban.

12,35 km –3 fok. 

Hősök terénél, Andrássyn, Láchídon át fel a Várba, le másik oldalon–Tabán, Szabadság híd–Kálvin tér–Astoria–Deákon át vissza a Hősökig.

A Kálvinon éreztem, hogy kezdenek eldurvulni a dolgok, nehezemre esett a futás itt már, és még volt 2,5 km a célig. Az Astoria meg úgy, ahogy van fel van túrva, úgyhogy az Astoriától a Deákig végig pallókon futottam, feltúrt buckák és betonlapok között. Pont ez hiányzott nekem a végére, egy fasza kis terepfutás. Próbáltam valahogy belefűzni a sztoriba egy kis Demszky-anyázást, de sehogy sem akart összeállni, úgyhogy így oldottam meg. Nagyon megviselt ez a szakasz, de úgy, hogy a testem már nem tudott regenerálódni. Ez volt az első előszele a lebetegedésnek. Megcsináltam másnap még egy kondis edzést, és este elkezdett fájni a torkom. Az egész testem kikészült a futástól és úgy az egész héttől. Általános gyengeség fogott el, rossz közérzet, de igazán akkor ijedtem meg, amikor az HBO-n ment egy fasza szexjelenet a Gengszterkorzóból, és nem mozdultam rá. Itt már tudtam, bajok vannak.

Nagyon nagy fasz vagyok, és ez simán elkerülhető lett volna, mert nagyon erős a szervezetem. Vitaminokat és minden szükséges tápanyagot megkap, de a hétfői eléhezett, 2 óra alvással produkált 6 km-es futásommal már megágyaztam ennek az agybaszott influenzának. Szóval csak magamat hibáztathatom, de mondom, ebből tanuljatok. Fogalmam sincs, mi lesz, 2 pihenőnapom jön, ha nem gyógyulok meg, fel kell függesztenem az edzéseket, mert a ki nem pihent betegségek nagyon nagy szemétségeket tudnak művelni. Jelenleg a betegség határán egyensúlyozok. Szabadnapot kéne kivennem, de el vagyok maradva a melóval így is + este lesz egy találkozóm. A többit meglátjuk.

Ha valaki edzene, és ugyanilyen problémával találná szembe magát, mert ha jól olvastam, 3-féle aktív járvány van most jelen, bár a H1N1 komolytalan, szóval senki ne keseredjen el, ha az élet adja a szart, mert ez csak egy edzésterv, és mindig van lejjebb. Van, aki sokkal nagyobb szarban van, gondolok itt Winona Ryder magyarországi megfelelőjére, Bakáts „szalámi” Tibire.

 [youtube-embed id="18yDLnCsoiU"]

UPDATE: Na basszus, elfelejtettem kirakni a váras futás közben csinált képet a városról.

Späť na blog