Lazar Angelov-legenda

Lazar Angelov-legenda

Lazar Angelov a világ első számú személyi edzője, akinek külsejét és munkásságát a szakma is egyöntetűen elismeri. Angelov ma már nemcsak egy személyi edző, hanem emberek ezreinek nyújt motivációt.

Angelov saját életén keresztül mutatta meg a világnak, hogy bármit el lehet érni, ha az embernek vannak álmai, és azért képes mindent megtenni és áldozatokat hozni.

Tudását saját honlapján és YouTube-csatornáján milliókkal osztja meg, hozzájuttatva a széles tömegeket a megfelelő tudás elsajátításához. Angelov jelenleg modellként dolgozik, részt vesz számos reklámban, zenei videókban, és az egyik legtöbbet foglalkoztatott tréner Hollywoodban. Angelov saját bevallása szerint eredményeit szteroidok használata nélkül érte el, saját maga által kidolgozott edzésmódszerei segítségével és szigorúan tartott diétájának köszönhetően.

Az Angelovval készült interjút én fordítottam, három különböző vele készült interjút egybeolvasztva. Az eredeti interjúk megtalálhatók a Sympleshredded.com, az unleashedbeasts.com és a maniacfittness.com oldalon.

– Hogyan kerültél a testépítés világába?

– Amikor még gyerek voltam, rengeteg akciófilmet néztem, és őszinte csodálattal figyeltem azokat a szuperhősöket, akik ezekben a filmekben szerepeltek. Nem érdekelt a cselekmény, hidegen hagytak a robbantások, én mindig is azokat a részeket vártam, amikor harcoltak, amikor a fizikum dominált, vagy komoly fizikai teljesítményt mutattak be a filmvásznon. Csodáltam a fizikumukat, és őszintén tiszteltem azt, ahogyan kinéztek ezek az emberek. Akkoriban még nem tudtam, ez milyen őrületes munkával jár, csak abban voltam biztos, hogy én is ilyenné akarom formálni magam. Akkoriban Van Damme volt a példaképem, de legfőképpen Bruce Lee. Onnantól fogva semmi nem érdekelt, csak az, hogy elérjem azt a külsőt, amilyen nekik is volt.

10 éves lehettem ekkor, és a 90-es évek közepén még szó sem volt internetről, még nem voltak az információk ilyen könnyen elérhetők, mint manapság, a környezetemben senki nem foglalkozott még a testépítéssel, és mivel még gyerek voltam, a konditermek közelébe sem nagyon mehettem. De mindez nem érdekelt, és semmi nem számított. Suli után a szabadidőmben tanulás helyett a kosárlabda mellett megszállottan kutattam és kerestem bármilyen információt, ami a testformálással, testépítéssel kapcsolatban elérhető volt.

Az összes spórolt pénzemen vettem két 5 kilós súlyzót, egy fekvenyomó padot, egy rudat és két 10 kilós tárcsát. Az ektomorf testalkatom még jobban megnehezítette a dolgom, és ezt akkor még nem tudtam, de rengeteg aerob edzést végeztem, így persze esélytelen volt, hogy bármiféle izomtömeget magamra szedjek. Visszagondolva borzalmas nagy hülyeségeket csináltam. A diéta mint olyan nem létezett számomra, egyszerűen nem tartottam fontosnak, szóval volt hova fejlődnöm. Bármennyit edzhettem, nem láttam magamon jelentős fejlődést. Elkeseredtem, és a düh, amit tehetetlenségemben éreztem, csak egyre nőtt bennem, mert senki nem volt, aki segítsen nekem a célom elérésében. A szobám tele volt Bruce Lee-poszterekkel, de minden egyes alkalommal, amikor belenéztem a tükörbe, láttam a különbséget az álmaim és a valóság között.

Ekkor már évek óta versenyszerűen kosárlabdáztam, és imádtam minden percét. Kosár után súlyzózás, és ez így ment évekig, mígnem egy profi csapat szerződést kínált nekem. Ez alatt az időszak alatt megtanultam végre normálisan edzeni. Aztán 18 évesen szétment a térdem, és örökre be kellett fejeznem a kosárlabdát. Ez akkoriban eléggé megviselt, és ez egy nagyon nehéz szakasza volt az életemnek, nem tudtam, merre tovább. Ekkor csatlakoztam a bolgár hadsereghez, ahol 1 évet töltöttem. A hadseregnél megkaptam mindent, amire szükségem volt. Hatékony edzésmódszerek, és mentálisan is nagyon megerősített. Amikor leszereltem, döntenem kellett, hogyan tovább. A térdem nem bírta a kosarat, így nem maradt más választásom, mint a fitneszvonal. Az első dolgom volt beiratkozni a Nemzeti Sport Akadémiára, ahol már hivatalosan is személyi edző képesítést kaptam. Hát így kezdődött…

– A test átalakítása nehéz dolog, ezzel nem árulunk el nagy titkot. Te ezt hogyan élted meg? Mi volt a legnehezebb dolog, amivel szembe kellett nézned, hogy elérd a célod? Jól mondod, ez egy kemény, kíméletlen világ, ahol nem lehet blöffölni, mert minden meglátszik a testeden. Az is, ha keményen edzel, de az is, ha csak úgy félgőzzel csinálod. A tested nem hazudik. Nálam ez különösen nehéz volt, hiszen nem álltam túl jól anyagilag. Két munkahelyen dolgoztam, hogy finanszírozni tudjam a diétámat. Csak húsokra 300 dollárt költöttem akkoriban, és a tápkiegekről akkor még nem is beszéltem. Személyi edzőként dolgoztam nappal és biztonsági őr voltam éjjel. Nehéz volt, mert sosem tudtam eleget pihenni, de nem érdekelt, a céljaimhoz ez kellett, így elfogadtam, hogy ezt kell tennem. Soha semmi nem állhatott közém és az álmaim közé, de ha igazán akarsz valamit, akkor ezek nem akadályok nem lehetnek valódi problémák, és nem is élheted ezt meg annak. 16 órákat dolgoztam éveken át, de leszartam. Mi a jelenlegi edzésfilozófiád?

– Én a nehéz edzésekben hiszek, ez vezet eredményre, és mindig is így szerettem edzeni. De ez nem szeretet vagy hit kérdése. Én úgy edzek és olyan módszerekkel, ami célra vezet. Hetente 6 napot edzek, ebből 2-3 napon belül 2× is, 1 nap azonban teljes pihenő van. Az izomépítéshez és a testformáláshoz a nagyobb súlyokkal való edzés kevesebb sorozatszámokkal a legideálisabb. Kizárólag ezzel a módszerrel lehet elérni a nagyobb izomsűrűséget és az izmok tónusosságát.

Egyébként azt vettem észre, hogy a legtöbb személyi edző hülyeségeket csinál, és azt gondolják, hogy fel kell találniuk a spanyolviaszt, és ettől ők különlegesek lesznek, vagy egyedi edzésmódszert találtak ki. Ez hülyeség, és csak az eredményességet rontják vele. A gyakorlatok technikai kivitelezése anatómiai alapokon nyugszik, ezen nincs nagyon mit változtatni. Az izmok stimulációja pedig a nagy súlyokkal történő, kis sorozatszámokkal a legideálisabb, mint 5–8, de maximum 10 sorozat/gyakorlat.

– Ez a nőkre is igaz?

– Igen, de a nők egy teljesen más tészta. Nekik a mérleg számít, és az eredményességet a kilók csökkenésének számában mérik. Nagyon nehéz megértetni a nőkkel, hogy a definiált, formás test eléréséhez izmok kellenek, amelyek tömegnövekedéssel járnak, ami minőségi izomtömeg, nem pedig zsír. Elkezdek foglalkozni egy nővel, és azt látja, hogy a kezdeti súlyához képest 1 hónap után 3 kilóval nehezebb. Hiába mondom neki, hogy ez márpedig így megy, ez egy folyamat a formás teste érdekében, de ezt nem értik meg, ők a mérlegnek hisznek. Éppen ezért nőkkel nagyon nehéz dolgozni. Te tudod, hogy nekik mi a legjobb, hogyan érhetnék el az igazán szexi külsőt, de nekik csak a mérleg a mérvadó.

– Hogyan néz ki egy edzésed?

– Az edzéseimen 3 gyakorlatot soha nem hagyok ki. Guggolás, fekvenyomás és elemelés. Ezek minden edzésnapomban szerepelnek, függetlenül attól, hogy mire edzek aznap koncentráltan. Ezeket is mindig variálom, ahogyan soha nem végzem mellre ugyanazt a gyakorlatot 1 hónapon belül egynél többször. Rengetegen esnek abba a hibába, hogy kapnak egy edzéstervet, és azt nyomják hónapokon, rosszabb esetben éveken keresztül.

– Hogyan néz ki a jelenlegi edzésterved? (fordítás alatt)

– Milyen kardiós edzéseket végzel?

– Szeretek futni, a konditermes futógépeket azonban gyűlölöm, és soha nem is szoktam ott edzeni. Mindig szabadban futok, legyen bármilyen hideg kint. Általában azonos távolságokat futok, és azon belül próbálok minél gyorsabb időket futni. Aztán a másik nagy kedvencem a 100 méter sprint teljes erőbedobással, és 1 perc séta 4–6 km-en keresztül. A hosszú távok futása azonos tempóban tilos mindenkinek, aki izmokat szeretne növelni, és ami még nagyon fontos, hogy futás közben próbáljátok a kar mozgását a minimumra csökkenteni, ugyanis ez is izomtömegvesztést okozhat, és túl sok energiával jár. A kardiós edzések nálam nem tartanak tovább 20 percnél, de ezek a futások nagyon intenzívek, és váltakozó mozgástartományban vannak.

– Hova szeretnél még fejlődni, milyen céljaid vannak még a testeddel kapcsolatosan?

– Folyamatosan próbálom növelni a tömegemet és az erőmet egyaránt, de egy idő után nagyon nehéz, akár csak 1-2 tiszta izomnövelést elérni. Mostanra kb. elértem azt a testemmel, amit ki lehet hozni belőle. Amikor valaki elérte a genetikai maximumát, utána már nagyon nehéz tovább fejlődni tisztán naturálban, szteroidok használata nélkül, márpedig én semmi ilyesmit nem használok. Kezdőknél ez könnyebben megy, ott nagyon hamar van látványos fejlődés, mivel az izom hirtelen nagy stressz alá helyeződik, csak hát egy bizonyos idő után a test alkalmazkodik a terheléshez. Ekkor kell stratégiát váltani az edzésekben, és folyamatosan változtatni az edzésterhelésen.

– Én most egy elég speciális cirkálódiétán vagyok, hogy ne csak megtartsam a formám, hanem folyamatosan fejlődjek is. Rengeteg zsír szerepel az étrendemben, telített és telítetlen egyaránt. Ennek az az oka, hogy ez az étrend segít magasan tartani a tesztoszteronszintemet, ami nagyon pozitív hatással van az erőmre és az izomtömegemre egyaránt. Ezenkívül alacsonyan tartom a szénhidrátbevitelemet, azt azonban szeretném leszögezni, hogy ez nem a ketogéndiéta. Próbáltam azt is, de az nagyon rossz hatással volt rám, és rengeteg izmot vesztettem a diéta alatt. Fontos a szénhidrátbevitel, azt soha nem szabad teljesen megvonni a szervezettől.

Jelenlegi táplálkozás:

A nap

  1. étkezés: zabpehely, tojás, mogyoróvaj és grépfrút
    2. étkezés: rizs, csirke és brokkoli
    3. étkezés: tészta, tonhal és avokádó
    4. étkezés: rizs, csirke
    5. étkezés: tonhal és zöldsaláta
    6. étkezési: túró és brokkoli

B nap

  1. étkezés: zabpehely és 6 tojásfehérje
  2. étkezés: fehérje, rizs és csirkemellfilé
  3. étkezés: fehérje és mandula
  4. étkezés: rizs és csirkemellfilé
  5. étkezés: tonhal és saláta
  6. étkezés: fehérje

– Azt mondtad, nem használsz semmiféle szteroidot. Milyen táplálékkiegészítőket használsz?

– Multivitamin, fehérje kelés után, edzés után és lefekvés előtt este, BCAA, glutamin és kreatin.

– Mi volt a legnagyobb eredményed és mire vagy a legbüszkébb?

– Motiválom az embereket, ennél nagyobb eredményt nem is nagyon érhetnék el. Ez az, ami igazán számít nekem. Jelenleg szerződésem van a Mutated Nationnel és a Nike-val, valamint csatlakoztam a Nutri Supplementshez, ami a világ vezető tápkiegeket forgalmazó cége. Ezek így összességében biztos megélhetést nyújtanak számomra, de a legfontosabb dolog, hogy motiváljam az embereket, ez az, amiért igazán élek.

– Honnan nyered a motivációdat még így évek múltán is?

– A rajongókból és az emberekből, akik követnek és olvasnak engem. De legfőképpen azok az emberek adnak nekem erőt, akikkel személyesen foglalkozom, akiken látom a fejlődést és hogyan változik meg az életük az edzések hatására. A másik dolog, ami motivál engem, és ami nélkül nem tudom elképzelni az életem, az a zene. Edzések előtt mindig beteszem a fülhallgatót, és ekkor egy teljesen másik világba kerülök, ahol semmi nem érdekel, csak az edzés.

– Ha mondanod kéne 3 dolgot, amivel az emberek elérhetik a céljaikat, mi lenne az?

– Türelem – „Róma sem egy nap alatt épült”, megfelelő diéta és az edzésrutin megszerzése, soha ne add fel.

Späť na blog