Álmok. Törölve!

Ha lecsupaszítjuk a valóságot, és az élet esszenciáját nézzük, akkor két dologgal kell tisztában lennünk. Az egyik, hogy mik a céljaink, és hogy ehhez milyen áldozatokat vagyunk hajlandók meghozni. Ez a lényeg, a többi mind bullshit és felcicomázott buziskodás.

Ha csak a célok és áldozatok kettősét nézzük, már ebből a kettőből is bőven megállapíthatjuk, hogy az egyén egy életrevaló, életigenlő, tehetséges személy, vagy csak simán egy irdatlan nagy balfasz, akinek a szerepe az életben csak annyi, hogy megtanulta lehúzni maga után a vécét, és az életfejlődése ezen a ponton bőven el is érte a maximumát.

A célok és áldozatok tétel bizonyítására van egy nagyon egyszerű képlet, de mindenekelőtt nem árt, ha megállapítjuk, ki melyik embertípushoz tartozik. Ennek megállapítására most mindenki tegyen fel magának egy kérdést.

Mi az én célom, és ha tettekre kerül a sor, ebből mennyit vagyok képes/hajlandó teljesíteni. Természetesen itt nem a jövőt kell nézni meg a senkit sem érdeklő fogadalmakat, hanem a múltat vizsgálni, mert a múltunk az, ami valós és hiteles képet ad rólunk. Sok embernél már az elérni kívánt cél kitűzése is sokatmondó. Lesznek olyanok, akiknek az álmai más embernek a kudarcot jelentené, de nekik még ez is egy elérhetetlen szintnek tűnik majd. A kitűzendő cél nagysága, amely oly sokat elmond egy emberről.

Aztán itt van ugye a céljaink elérése, ami ugyan a fejünkben legtöbbször baszottul jól néz ki, de annak eléréséhez nekünk is tennünk kéne valamit, és ez bizony mindig, minden esetben próbára tesz emberileg. Ezzel el is érkeztünk az áldozatok meghozása fejezethez, de fogalmazhatnék úgy is, hogy ki mennyire hajlandó kilépni a komfortzónájából, és eltávolodni annak határvonalától.

A komfortzóna széle egy határ, vagy ha úgy jobban tetszik, átjárás egy olyan világba, ahol minél több időt töltesz, az életed annál meredekebben indul meg felfelé. A komfortzónán belüli lét egy halálos mocsár, a kényelem mocsara, ahol soha nem történik semmi, mert ki ne szeretne naphosszat a kanapén dögleni, de én azt hiszem, ettől még az emberiség szekere egy centivel sem mozdult előbbre.

A komfortzónában nem létező fogalom a nem és a teljesítmény szó. Ebben a zónában a szenvedélybetegségek aranykorukat élik, mert nincs erő, ami gátat szabna pusztításuknak. Ebben a zónában semmi nincs, ami csak minimálisan is építené a jellemünket, semmi nincs, ami előrébb mozdítaná az életünket. A komfortzónában az élet nem történik, hanem elmúlik.

Mindent, amit eddig elértél, azt annak köszönheted, hogy kiléptél a komfortzónádból, és olyat tettél, ami abban a pillanatban kurvára nem esett jól. Ha nem értél el semmit, hát ez van, az sem baj, az összes MLM-rendszer az ilyen álmodozó köcsögöket várja, akiket a „legyen passzív jövedelmed munka nélkül” rigmusokkal becsalogatnak a selejtek barlangjába. Az MLM pont erre való. A hülyéknek, a tehetségtelen álmodozóknak, az olyan emberek társadalmának, ahol a gyengeség az elnök és a linkelés a polgármester.

Ennek a komfortzónás cuccnak nagyon sok kifolyása van. Valamit akarok, és annak megvalósításáért mit kell tennem. Minden célhoz vezet egy út. A kérdés csak annyi, hogy ez az út milyen hosszú, és hogy ezt az utat milyen erők szegélyezik, amiket le kell tudnod győzni, hogy továbbhaladj. Van-e elég erőd, hogy legyőzd, van-e elég kitartásod hozzá, van-e elég türelmed, hogy az út végére érj, és ami a legfontosabb, hogy egyáltalán alkalmas vagy-e rá emberileg. A válasz sajnos nem mindig igen, még ha ezt is akarják elhitetni veled, de egyet biztosan tudok. Meg kell tudnod, hogy alkalmas vagy-e rá. Ki kell derítened, hogy mire vagy hivatott az életben, és ehhez bizony ki kell lépned a komfortzónádból, mert egyszerűen nincsen más lehetőség, nincsen más választásod.

Flabelos faszom, MLM-csalók, meg tököm se tudja, milyen tekercselések és társaik pontosan ezért nem érnek semmit, mert úgy ígérnek fejlődést, hogy neked ne kelljen érte semmit se tenned. Fejlődés márpedig energiabefektetés, szenvedés, pofonok, verejték és könnyek nélkül nem lehetséges, és soha nem is lesz az, ígérjen vagy találjon ki bárki bármit is a jövőben, ez nem megvalósítható folyamat. Rengeteg élet tört már ketté csak azért, mert azt gondolták, létezik egy könnyebb út. Igen, sokan gondolták ezt. Ők a csúfosan megbukott emberek és a börtönök lakóinak szánalmas klubja.

Azt kéne már végre megérteni, hogy nem azt kell nézegetni állandóan, hogy legyen minél jobb, hanem azt, hogy legyen minél nehezebb, mert kizárólag így tudsz fejlődni bármiben. Ezek erősítenek meg, nem a jelentéktelen emberi megnyilvánulások, amiket a köznyelv csak kifogások néven emleget. Istenem, hogy én mennyire utálom ezeket a pofonok meg az élet kudarcai elől menekülő semmirekellő szerencsétleneket. Rettegés attól, hogy fájni fog, nagyítóval keresni, hogy mibe lehetne belekötni, hogy legyen egy kapaszkodó, hogy miért nem tetted meg ma sem, és finnyáskodva azt nézegetni, hogy mi az, amit nem szerettek, vagy mi nem esik jól. Bazmeg, akkor nem kell csinálni, de akkor álmok se legyenek, meg célok se, meg a kurva nyáron elképzelt strandokon vonulások bikiniben. Értem én, hogy pár idióta azt hiszi, hogy ráér még később szenvedni, de ezzel csak az a probléma, hogy már 2007-ben is ezt gondoltad, és most kibaszott 2013 van, és te még mindig nem csináltál lófaszt sem.

Tudjátok, nem könnyű. Nem könnyű látni azt a sok elcseszett életet magam körül, de még ennél is nehezebb végigasszisztálnom, hogy az emberek többsége mennyire nem hivatott semmire az életben, mennyire nem képesek küzdeni önmagukért. De miért nem? Mire várnak? Miért elég? Miért elég a nihil? Miért alternatíva az egy helyben toporgás? Miért szürkülnek, miért tompulnak, miért nincs meg bennük az a mindent elsöprő erő, ami azt mondatja velük, hogy nem, bassza meg, nem, nekem ennyi nem elég. De ami számomra a legfelfoghatatlanabb, hogy az emberek többsége célok nélkül él, és elfogadja azt a tényt, hogy az élete innentől kezdve már csak lassan elmúlik, lepereg.

Tedd fel hát magadnak ismét a kérdést. Neked mi a célod, és mennyi áldozatot vagy képes meghozni, hogy beteljesítsd az életed, hogy beteljesítsd önmagad. Lehet, hogy nem fog sikerülni, de inkább legyél egy bukott valaki, mint egy névtelen senki, aki meg sem próbálta.