I love tits girl

I love tits girl

Az állandóság és a stabilitás minimális szinten sincs jelen az életemben, van azonban egy terület, ami mégis elhozza nekem az állandóságot, ez pedig nem más, mint egy kérdés, amit a hozzám jelentkező programos nők egymástól teljesen függetlenül egytől egyig megkérdeztek tőlem.

A kérdés pedig így hangzik: „A mellemből is fogyni fogok?”

Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a mell alapjaiban képes meghatározni a női öntudatot, és amellett, hogy a nőiesség egyik legfőbb szimbóluma, igen komoly hatással van a test- és önképük kialakítására egyaránt. Én megértem a nőket, és azt a hisztit is elfogadom, amit akkor produkálnak, amikor bizony magukon tapasztalják, hogy a D liga helyett már nem is a C-ben, mindinkább a B ligában kell tovább játszaniuk. De mondom, megértem őket, mert én is kurvára kiakadnék, ha 6-8 heti edzés után azt tapasztalnám, hogy a farkam 9 centivel lett kisebb. A nőknél persze nem ennyire véres a helyzet, bár kétségkívül ők ezt nagyon durván élik meg.

Az élet ahol elvesz, ott azért némileg kárpótol, ahogyan ezt a női testnél is megtette, mert lehet, hogy elvette tőlük a mellméretük állandóságát, de megkapták cserébe a női láb és a mindenható fenék szentségét, amitől minden férfi kivétel nélkül vallásos tisztelettel fogja elveszteni az eszét.

Nem szeretném lelőni a poént, ahogyan kronológiailag sem a legideálisabb, ha egy krimi közepén már megtudjuk, ki a gyilkos, de nem szeretnék senkit sem áltatni. A fogyókúra és a testformálás sajnálatos mellékhatása, hogy kisebb lesz a nők melle, és ezt nem árt, ha mindenki elfogadja, helyén kezelve tudomásul veszi, majd a veszteségeket helyes edzéssel és a megfelelő diétával a lehető legminimálisabbra csökkenti. Mielőtt azonban rátérnék a bejegyzés lényegi részére, nem ártana letisztázni valamit.

A nagy mell egy kövér női testen pont annyira szexi, mint a kockás has egy girnyó alkatú, rühes férfitesten.

Szóval ha valaki az edzések, a diéta és a sportolás ellen azt hozza fel érvként, hogy azért nem csinálja, mert nem akarja, hogy kisebbek legyenek a mellei, az pont annyira szánalmas, mint az a férfi, aki az első randin azt kamuzza, hogy van munkája, holott persze kurvára nincs, és közben az anyja pénzeli. Nincs összefüggés, csak próbálok a nemek nyelvén fogalmazni, hogy átmenjen végre az üzenet, mert attól még egy nő sem lett szexibb, hogy leült, majd bazmeg egyből 3 sorban lettek mellei, és a különbség csak annyi volt, hogy a felső soron van két mellbimbó.

De ebben az egészben nem is az a legdühítőbb, hogy ezt nekem végig kell néznem, hanem hogy ezek a nők rendszerint tényleg azt gondolják magukról, hogy ők jó nők, mert aránylag nagy a mellük. Egészben kéne néha szemlélni a világot, nem egy dologra fókuszálni, és azt képzelni, hogy ha a dolgok 3%-a rendben van, akkor a maradék 97% már úgysem érdekel senkit.

A fenti sorokat olvasva a menthetetlen hülyék már régen abbahagyták ennek a bejegyzésnek az olvasását, viszont akik képesek önvizsgálatot tartani, kilépni az elképzelt torz világuk védőburka alól, és befogadni némi hasznos ismeretanyagot, azoknak álljon itt pár információ a megfelelő edzésekről és diétáról, amellyel a mell térfogata, állaga és külseje a leginkább megőrizhető.

A női mellet laza kötőszövetű zsírszövetek építik fel. Tehát hogy laza és zsír. Mivel nem létezik lokális zsírégetés, így minden mozgásforma hatással lesz a test minden területére, így a mellekre is. Ez akkor is így van, ha guggolásokat végzel, fenékre edzel, és akkor is, ha éppen hasazol vagy a hátadat erősíted. Ezért van az, hogy a női mell mérete csökkenni fog az intenzív sportolás hatására. A testnek energiára van szüksége az edzésekhez, amit a testben elraktározott zsírtartalékokból fedez. A női mell maga egy hatalmas zsírraktár, így teljesen érthető, ha a test ehhez fog elsőként nyúlni, és valójában ez eredményezi a női mell csökkenését, végezz bármilyen mozgásformát.

De ez persze nemcsak az edzésekre igaz, hanem a diétára is. A diéta lényege a test zsírszázalékának csökkentése és az izomzat megőrzése. Ahogyan az edzéseknél nincs lokális zsírégetés, úgy helyi diéta sem létezik, mert ki a franc hallott már olyat, hogy lediétázom egy kicsit most a kapaszkodóhájra. A test zsírszázaléka csökken, így csökken a mell mérete is.

Mielőtt páran azon kezdenének el gondolkozni, hogy nekik ilyen áron nem kell a formás test, és ha nem lehet semmit tenni ez ellen, akkor ők köszönik szépen, maradnak opera-énekesnők, azoknak azt üzenném, hogy óriási különbségek vannak diéta és diéta, valamint edzések és edzések között. Nemcsak a mell mérete fog változni az edzések és a diéta hatására, hanem annak állaga is.

A mell méretének csökkenése nagyban függ továbbá, hogy mennyire erős a diéta, és azzal milyen testzsírszázalék-csökkenést érünk el. A megfelelő diéták lényege, hogy a test formálásánál a lehető legtökéletesebb alakot érjük el. Ha szar diétát választunk, a test összecsoffad, a mell durván összeesik, és mivel a test is szarul néz ki, így a mell sem fog valami szép látványt nyújtani rajta. A diéta milyensége és az edzések minősége nagyban meghatározza az összképet. Nem kell félni a súlyzós edzésektől, de főleg nem kéne kerülni a mell izmainak súlyzós edzéseit mert ezzel a mell tartóizmait erősítjük, arról meg már nem is beszélve, hogy a női mell felső izmainak tuningolásával optikailag nagyon fasza eredményeket lehet elérni.

Ha fogalmatlanul edzel, a tested formáján fog meglátszani, ha szarul diétázol, a tested állaga sínyli azt meg. Ez viszont elkerülhető, ha a megfelelő diétát és edzéseket végzitek. Ehhez viszont nem kell messzire menni, itt van minden egy helyen a LifeTILT-en.

A tökéletes női testalkatot a mellméret megtartásával azonban a szervezet biológiai felépítéséből kiindulva nem lehet megvalósítani, és sajnos tudomásul kell venni, hogy a kettő együtt nem megy. A mozgás hatására a mell csökken, de a test többi része formásodni fog. Az egyébként, hogy a nők a sportolás hatására mennyit veszítenek a mellükből, teljesen egyénfüggő.

Egyet azonban nem szabad elfelejteni. A kövérség soha nem lehet alternatíva, és semmivel nem magyarázható. A sport és a rendszeres testmozgás a lehető legjobb dolog, ami egy emberrel és az ő szervezetével történhet hosszú távon. Soha egy pillanatig se mérlegeljen senki a kövérség + nagy mell és a karcsú, sportos test, de kisebb mell között. A nők különben is nagy bűvészek a testük rejtegetésében és a külsejük láttatásában. A push up megoldás lehet, ahogyan élnek is vele nők milliárdjai, de ha a tested szar, akkor azt már igen nehéz lesz elrejteni, és amíg a felsőd a szex alatt simán rajtad marad, addig az egész testeddel mihez kezdesz, hova rejted a végigmérő szemek elől, ha az élet úgy hozza? Nem teheted tönkre a tested 97%-át, nem lökheted bele magad a hájtengerbe csak azért, hogy a maradék 3%, ami jelen esetben a mell, elsőbbséget élvezzen, mert tudod: a nagy mell egy kövér női testen pont annyira szexi, mint a kockás has egy girnyó alkatú, rühes férfitesten. Ezt írjátok le, és mehet is a falra a lakásban, egy jól látható helyre.

Vissza a blogba