–50 kg

Egyszer megkérdezték tőlem, félek-e a haláltól, mire én azt feleltem, én inkább attól félek, hogy semmi olyat nem fogok véghezvinni, ami kiemelne a tömegből akár csak egy pillanatra is.

Attól félek, hogy úgy hagyom el a földi létet, hogy semmit nem tettem hozzá a nagy egészhez, de még inkább attól, hogy nem hozom ki magamból azt, ami valójában bennem van, így a létem értelmetlen és hiábavaló volt. Az elpazarolt tehetség, a meg nem élt élet, a lehetőségeink kiaknázásának teljes hiánya, a kárba veszett napok száma, amik soha nem jönnek vissza. Ezek egy bukott élet igazi ismérvei, amin ugyan lehet változtatni, de ehhez több kell, mint ócska fogadalmak és a világ szánalma holnap is lesz nap féle világszemlélet. Régebben azt hittem, kiemelkedni a tömegből annyit jelent, véghezvinni valamit, amire csak kevesen képesek, de mára már rájöttem, valami igazán maradandó és inspiratív dolog megalkotásához nem kell világokat megváltani, elég, ha csak a sajátunkat tesszük rendbe, ha majd minket másolnak és rólunk beszélnek.

Most egy 21 éves lányról beszélnek, akire már a Cosmopolitan is felfigyelt, és a fogyásáról cikket akarnak megjelentetni. Betti 50 kilós fogyásával rengeteg nőnek ad majd erőt, mert megmutatta, hogy meg lehet csinálni, és bárhonnan fel lehet állni, csak kurvára akarni kell, és a teste miatti lelki gyötrődéseit nem fánkokkal kell kezelni, hanem életmódváltással, ahogyan egy törött lábnak sem használ, ha elkezdjük vasrudakkal ütögetni. –50 kiló kevesebb mint egy év alatt, ami talán soha nem jött volna létre, ha nincs a LifeT!lt, és én nem kezdek el írni. Engem lehet köpködni, meg elküldeni a kurva anyámba, hogy mekkora egy beképzelt, önelégült köcsög vagyok, de most őszintén, hol nem szarom én ezt le, ha emberek életét ilyen szinten változtatja meg pozitívan a tevékenységem.

Ezekkel a sorokkal kezdtem el írni a blogot 2 évvel ezelőtt, és a lényeg azóta sem változott.

„A blog lényege, hogy bemutassam a saját példámon keresztül, hogyan lehet életmódot váltani, és hogy erre mindenki képes, aki valóban akarja. Leírom minden érzésemet, fájdalmamat, szenvedésemet, fizikai és mentális állapotomat, így ti is követhetitek, esetleg erőt meríthettek belőle. Nincs jelentősége mondjuk, mert végül is magamnak csinálom, de ha csak pár napra egészségesebben fogsz élni a blogom miatt, vagy csak mert végigolvastad ezt a szart, már többet tettem érted, mint a körülötted lévő emberek 70%-a.”

Egész életemben túlsúlyos voltam, olyannyira, hogy 2012 márciusára elértem a 122 kg-ot. Persze próbálkozgattam mindenféle fogyókúrával, a szüleim is mindig mondták, hogy fogyjak le. Sokat kiabáltak velem, hatalmas veszekedések voltak itthon. Voltam fogyókúrás táborban, kivizsgálásokon. Nálam semmi hormonális probléma nem volt, hogy esetleg arra lehessen fogni, hogy kövér vagyok. Szerettem volna szép lenni. Nem mint egy modell, hanem saját magamból kihozni a legjobbat. Szerettem volna önmagam legjobb verziója lenni. Amikor először találtam rá az oldalra, az olyan volt, mintha egy kis szikra végigment volna bennem, mint amikor gyújtást adnak a kocsira, és elkezd működni. FELÉBREDTEM.

A LifeT!lt egy olyan embert faragott belőlem, akiről nem is tudtam, hogy bennem van, amolyan terminátorfélét. Szóval az, hogy van egy célod, és nem érdekel semmi más. Mész, és csinálod, nem érdekel, ki mit mond, ki hogyan kritizál, vagy hogy útközben milyen nehézségekkel szembesülsz. A LifeT!ltnek köszönhetően nem volt olyan pillanat, amikor azt mondtam volna, hogy feladom, vagy elég, ennyi volt. Ha volt is mélypontom, csak elkezdtem olvasni a blogot, és egyből helyrerázódtam. Nem volt olyan, ami eltántoríthatott volna. Pedig volt olyan, hogy mondták páran, „minek csinálod? Azért, mert van rajtad pár kg felesleg, nem kellene hisztizned!”. Egyszer volt olyan, hogy ezt majdnem el is hittem, de nem, hanem inkább 100-szor is felálltam, és csináltam.”

Ha nem találom meg a Tiltet, soha nem sikerült volna, mert ahogy olvastam a kis fülszöveget, belém csapott a villám, és mondtam magamnak, hogy ez így nem mehet tovább, olyan nincs, hogy én nem tudok lefogyni. Már az orvosom is kérdezte, mivel csináltam, mert ilyen nagy fogyás után is jók a leleteim, és anyu is olyan aranyos volt, és így mondta az orvosnak, hát Lifetilttel. Tudtam, hogy nehéz lesz, de arra nem számítottam, ami a fogyásom alatt körülvett és körülvesz most is. Bántanak. Azok bántanak, akik nem ismernek személyesen, mert nem hiszik el, hogy ilyen valóban létezhet, lehet, ez is rossz magyar beidegződés, hogy aki jó valamiben, az tuti csalt, hazudott, stb., stb., pedig nem. Az a néhány ember, aki végig mellettem volt, és a családom tudja, min mentem keresztül, meg akik a környezetemben élnek. Anyámmal megyek bevásárolni, és nem tudják, ki vagyok mellette, végigmérnek tetőtől talpig, nem ismernek meg, szóval nem csodálkozom egyébként, hogy hihetetlennek tartják, de legalább tartanák magukban.

Amikor elkezdtem, mindenkitől segítséget vártam, aztán Tomi egyszer ezt írta: „Egyedül vagyunk, és csak azért, mert sokan állnak körülöttünk barátok és család feliratú pólóban, attól mi még egyedül vagyunk. Egy baszott nagy csarnokban egyedül a gondjainkkal, és hiába üvöltünk segítségért kiáltva, ha azt rajtunk kívül nem hallja, vagy nem akarja meghallani senki. A barátok lehetnek akármilyen közeliek is és tehetjük értük akár tűzbe is a kezünket, a boldogulásunkat és az egzisztenciális fejlődésünket nem várhatjuk tőlük.” Ez volt az a pont, amikor tudatosult bennem, hogy ezt egyedül kell csinálnom. És csinálom azóta is…

Betti LifeTilt-diétája