Életek az arcokon

A We Are Not Dead egy portrésorozat, amely 8 hónapon keresztül 30, afganisztáni háború frontvonalában harcoló brit katona arcának változásait dokumentálta. A projekt lényege 3 fotó az arcról és 3 gondolat háborúról, félelemről és az érzéseikről. Az első képek még Angliában, a bevetésük előtt lettek felvéve, a második 4 hónapnyi szolgálat után immáron háborús környezetben a katonai bázison, míg az utolsó kép 8 hónapnyi szolgálat után készült.

Snow célja a háború okozta megrázkódtatások fizikai megjelenésének ábrázolása volt, azaz hogyan alakul át egy ember arca és a tekintete a külső környezeti tényezők hatására. Snow kamerájának optikája rögzítette azokat a változásokat, ahogyan az ártatlan, ijedt arcú, 19-20 éves srácokból pár hónap háborús szolgálat után komor tekintetű férfiak válnak. A változás némely esetben valóban megdöbbentő. Az idő felgyorsul, és letisztulnak a tekintetek. Kikerülve az általunk ismert mindennapok valódi veszélyhelyzeteket nélkülöző rendszeréből, majd belecsöppenve egy olyan világba, ahol nem a munkahelyünk a tét, hanem az életünk maga, akkor kicsit megváltoznak a prioritások, és pontosan ezt a változást mutatja be nekünk Snow.

De az arcok megváltozása csak a felszín, egy megváltozott állapot külvilág számára érzékelhető megjelenése. Az igazi átalakulások a felszín alatt jöttek létre, mert ezek az emberek mentálisan és érzelmileg is teljesen megváltoztak.

Alexander McBroom őrmester például így nyilatkozott Afganisztánba való érkezése előtt pár nappal. „Nem aggódok, hisz ez a munkám. Nincs bennem félelem, nem lesz semmi probléma.” 4 hónappal később már ezt mondta. „A háború olyan, mint egy konzervnyitó a szemnek. Felnyitja azt, ha akarod, ha nem, és látsz olyanokat is, amiket sohasem akartál.” Újabb 4 hónap múlva pedig… „Félelem. Az egyetlen állandó érzés, ami mindig veled van, ami elől nem tudsz elbújni és nem tudsz menekülni. A félelem az egyetlen társad, és a tudat, hogy bármikor meghalhatsz, bármikor vége lehet. A félelem már nem idegen érzés, hanem a mindennapok része, és egyszer csak azt veszed észre, hogy már nem érdekel, és mindenbe belemész.”

Snow ezzel a projekttel nemcsak tisztelegni akart az emberi bátorság előtt, hanem hogy felhívja a figyelmet a katonák lelki és fizikai átalakulására, amin az életkörülményük radikális megváltozása következtében keresztülmentek. A projektben részt vevő 30 katonából heten meghaltak, de akik hazatértek, már azok sem ugyanazok az emberek, akik azelőtt voltak, és ez ennek a bejegyzésnek egy lényeges pontja. Hogyan változtat meg és milyen emberekké válunk annak következtében, ahogyan az életünket éljük, mert az arcunkon az életünk.

Szinte minden előtte–utána képnél van legalább egy hatalmas fasz, aki azt mondja, hogy ez a kép kamu, ez nem ugyanaz az ember, az arca is teljesen más, mintha nem is ugyanaz a személy lenne a két képen. És igaza van. Egy életmódváltás és az azzal járó folyamatok megváltoztatják az embert minden szinten. Ha valaki fogyott 20 kilót, és az élete gyökeresen megváltozott, annak nem csak a külseje változik meg, ez annál sokkal többről szól, mint kilogrammok elvesztése.

Minden hatással van ránk. Az életünk ritmusa és annak minősége előbb-utóbb kiül az arcunkra. Ha egy nő összefekszik mindenkivel, és leszop minden jöttment majmot szombat esténként egy random szórakozóhely vécéjében, akkor az bizony egy idő után meglátszik a lényén, a kisugárzásán, nem véletlenül hívja ezt a köznyelv kiélt fejű, olcsó kurváknak. Minden ott van az arcokon, és ezt nem fedi el semmilyen smink, sem alapozó. Ott van az arcunkon a tanultság, a becsület, a sunyiság, a frusztráció, a munkánk, a gonoszság, de ragozhatnám még ezt napestig, ott van az egész rohadt életünk.

Az élet egy csodás rendszer, és bár lehet, hogy 7 milliárd ember 7 milliárd felé húz, de a társadalmi szabályrendszerek és az élet láthatatlan, de mégis mindent körülvevő törvényei mindenkire igazak, és ez ellen senki nem tud tenni semmit. Ahogy a brit katonák arcán ott van a félelem, a halál közelsége, az átélt és végignézett borzalmak hatására megacélozódott lelkek tömegei, úgy a te arcodra is kiül, ha beleszarsz az életbe.

A kövérség már régen nem a vizualitásról szól, hanem arról az életvitelről, amivel elérted ezt az állapotot. Minden egyes alkalommal, amikor tudod, hogy amit teszel magaddal, az rossz, és te ennek ellenére is megcsinálod, minden alkalommal, amikor megfogadod, hogy márpedig te holnaptól diétázol, vagy ma este lemész futni, és mégsem teszed, akkor ez bizony rombol és mérgez. Nemcsak téged, hanem az önbecsülésedet is. Így erodálódik el egy ember személyisége, és a sorozatos kudarcok, valamint az akaraterő teljes hiánya megjelenik az arcodon, kiül a személyiségedre, és meglátszik a kisugárzásodon is.

Magadat becsaphatod, de az életet soha. Bármekkora színész is vagy, és eljátszod a boldogságod és hogy neked így is jó, azok a belső őrlődések és frusztrációk, amikről azt gondolod, hogy azokat senki nem látja, nos, azok bizony megjelennek az arcodon barázdák képében, és láthatatlan felhőként körülötted vannak kisugárzás formájában.

A látszat fenntartása sokkal több energiát vesz ki belőled, mint ha valóban tennél magadért, és változtatnál. Nem lehet egy életen át blöffölni, és erre vagy rájössz magadtól, vagy majd rávezet az élet. De ha javasolhatnék valamit, akkor ezt a pontot ne várd meg, mert ez a felismerés lesz a legfájdalmasabb dolog, amit a semmitmondó életedben egészen addig a pontig átéltél.

Kérdés: http://ask.fm/benedekbence