Slim3 Viola 40. nap –6.5kg

Vio elég speciális eset a Slimek történetében. Számára ez a program elsősorban nem a fogyásról szól, hanem inkább az életről és a benne lezajló változások megéléséről.

Vióval foglalkozom a legtöbbet, vele töltöm el a legtöbb időt, ezáltal rengeteg dolgot megtudtam róla, de ezeket az információkat és az őt érő érzelmi hatásokat, gondolatait az ő kérésére nem írom le, bár a problémái nem egyediek, hiszen mindannyian voltunk tizenévesek, megéltük azt a fajta érzelmi átmenetet, amikor is egy gyerekből felnőtt lesz, egy gyerek gondolatiságát felváltja a felnőtt kor realisztikája, és felüti fejét a szexualitás, az élet motorja, a másik nem iránti érdeklődés. Tizenévesen az egész élet egy nagy változás, amikor is rádöbbennünk, hogy amiben régen hittünk, az vagy nincsen már, vagy talán soha nem is létezett. Fejünkben a gyermeki ábrándokat és elképzelt életet felváltja a valóság kendőzetlen realitása. Az útkeresés időszaka ez, amikor is ránk szakad az élet, és az már csak rajtunk múlik, az emberi kvalitásainkon, hogy ezt a terhet hogyan tudjuk elviselni.

Megviselő ez az időszak minden szinten, de ha az ember lánynak születik, akkor ennek a folyamatnak a megélése hatványozottan durvább. Megterhelő emberileg, gondolatilag, érzelmileg, a reményteli jövő képe és a lehetőségek széles tárháza keveredik azzal a rohadt sok kérdőjellel és bizonytalansággal a fejekben, miközben folyamatosan egyetlen kérdés motoszkál bennünk, hogy kik vagyunk mi, merre tartunk az életben, és melyik az az út, amelyikre rá kellene lépnünk. Döntések, egy életet meghatározó döntések időszaka ez, amit egy ilyen érzékeny időszakban kell meghozni, és ahol annyi minden befolyásolja az életünket, és ami a legrosszabb, rengetegen akarnak minket befolyásolni, vagy azt az utat javasolni, ami nekik bejött, vagy ahogyan ők azt jónak gondolják.

Naponta megkapom, hogy a szavaimnak, a mondataimnak súlya van, és felelősség terhel mindenért, amit ide leírok. Én ezt a terhet soha nem éreztem magamon, egészen addig, amíg emberekkel nem kezdtem el foglalkozni, és nem szembesültem azzal, hogy az emberek figyelnek rám, és sokszor feltétel nélkül teszik azt és úgy, ahogyan én azt mondom, mert megbíznak bennem. Violánál érzem ezt a fajta felelősséget a legerősebben, mert Vio hiába 18 éves, ő még egy gyerek, akit egy közösség, amiben felnőtt, születése óta lekorlátoz és kordában tart. Viónak ez a program egy menekülési pont. Nem a fogyás miatt jelentkezett ide, hanem azért, hogy kitörjön a jelenlegi keretei közül, hogy életében először azt csinálja, ami neki tetszik, és nem azt, amit mások diktálnak neki, és a LifeT!lt pontosan erre nevel. Vio egy vulkán, ami kitörni készül éppen, és a múlt elnyomása miatti érzelmei hamarosan a felszínre kerülnek, és elkezdi járni a saját útját. Vio nagy váltás előtt áll, rendkívül befolyásolható, és életének ebben az időszakban lépett be a lifetiltesek közé, ezáltal került hozzám közel.

A felelősséget, ami engem terhel, azt most érzem a legintenzívebben, és azt hiszem, a Vióval való foglalkozásom alatt belekóstoltam abba az élethelyzetbe, amit egy apa érezhet akkor, amikor a lánya felnő, és tanácsokkal látja el, felkészíti az élet kegyetlenségeire és a szabályrendszerek adta korlátok leküzdésére. Az ember a lányának a legjobbat akarja, megóvni mindattól a szartól, amin ő már keresztülment, de nem vívhatunk meg minden harcot mások helyett, de én ezt nem is ajánlanám senkinek. Lehetne ezt még hosszan ecsetelni, de zárásképpen nem mondhatok mást, mint amit Viónak is elmondtam, és amit most ide is leírok.

Nőjj fel, és járd a saját utad. Mondj ellent mindennek, amiről úgy érzed, nem te vagy, és csináld azt, és csakis azt, amit szeretsz, és ne érdekeljen közben, ki mit mond neked. Ha te hiszel benne, és tudod, hogy abban, amit csinálsz, jó vagy, akkor csináld, és ne nézz hátra, ne bizonytalanodj el, ez ennyiről szól.

Nem szereted a közösséget, amiben felnőttél? Basszál rájuk, és hagyd ott őket a picsába, csináld azt, amit akarsz, ami jólesik, de legfőképpen azt, amit a szíved diktál. Aztán majd párszor pofára esel. Fájni fog, de baszottul, de a te döntésed volt, és nem hibáztathatsz majd érte senkit. Ezek a pofonok kellenek, hogy ember legyél, és végül olyan irányba terelődj, ami a te életed és ami te vagy. Lehet, nem fog bejönni az élet, lehet, semmi sem fog sikerülni, de meg kell tudnod, hogy mire vagy képes, hogy mennyi van benned, de ezt csakis egyedül te tudod megtenni.

Ess pofára sokszor, rengetegszer, keresd a kudarcokat és az ütéseket, mert ha ezt teszed, az életed fejlődik, és a fejlődés ezzel jár. Az élet és az emberek majd el akarnak taposni, de legyen a szembeszél bármilyen erős, az ütések száma bármilyen lesújtó, neked mindig tovább kell menned, neked mindig fel kell állnod, mert nincs más választásod. Ha senki nem akar földre vinni, ha senkinek nem szúrsz szemet, nem értél el semmit az életben. Nőjj fel, és ne siránkozz, ne álmodozz az életről, hanem éld meg azt, és amit soha ne felejts el, mindig, minden körülmények között kövesd azt az utat, amit a szíved diktál, és közben basszál mindenkire…

Viola

18éves vagyok, én is csomószor gondolom azt, hogy tudok már magam dönteni mindenben, hogy ne szóljanak bele, mert el tudom dönteni, mit akarok. Leszarod azokat az embereket, akik szeretnek, de azt hiszed, hogy azok szeretnek, akik még csak nem is ismernek. Megnyílsz olyan embereknek, akiknek nem kéne, és eltaszítod magadtól azokat, akikre viszont feltétel nélkül bármikor számíthatsz.

Körül kell nézni, kik azok az emberek, akik mindig maradnak, ember jönnek-mennek az életünkben, barátságok alakulnak, majd vesznek el, és képesek vagyunk ezeket jobban értékelni, mint azokat az embereket, akik mindig mellettünk állnak, és végig maradnak. Kik szeretnek, mikor mások letagadnak, és kik mellettünk állnak akkor is amikor rossz döntéseket hozunk. Az ilyen embereket kéne megbecsülnünk az életben, kik ismernek és nem ítélnek el, azért szeretnek, akik vagyunk, és nem akarnak megváltoztatni, értékeket hordozunk, és nem akarják, h mások legyünk.

Sok mindenen megyünk át (és itt lehet kötekedni, hogy mit tud egy 18 éves az életről, valószínűleg semmit, én is csak arról tudok beszélni, amit sajátosan éltem át és tapasztaltam, többről nem is akarok), egy tinédzser teljesen másképp éli át dolgokat, mert lelkiekben nem tudja úgy feldolgozni, mint egy felnőtt, és a legtöbb esetben magába fojtja (vagy valami másba), de előbb-utóbb úgy is kijön… mit lehet tenni? nem tudom, talán mindenkinek át kell menni ilyen dolgokon… én is átmentem, volt, hogy muszáj volt abbahagynom valamit, amit nagyon szerettem, volt, hogy utáltak, lenéztek, volt, hogy kiközösítettek, volt, hogy olyan valakit hagytam, hogy elveszítsek, akire utólag kellett rájönnöm, hogy fontos nekem, volt, hogy szerettem, de nem szerettek viszont, volt, hogy úgy éreztem, nem értenek meg, volt, hogy úgy éreztem, elhagytak, bűnhődtem olyanért, amit nem érdemeltem meg, volt, hogy megaláztak, volt, hogy átvágtak és kihasználtak, volt, hogy dolgoztam, de nem fizettek ki, és volt, hogy úgy kellett kiköltöznöm külföldre, hogy meg sem kérdezték, akarom-e, és rengeteg mindenen megy keresztül az ember.

Tomi arra kért, írjak az érzéseimről, hülyeség, az érzéseit nem adja ki az ember, és miért is adná ki? Mit érek azzal? Mások is megtudják, és szenvedhetünk együtt?? Egy tinédzser képes a dolgokat teljesen másképp beállítani, átélni, lehet, hogy tökre nem is úgy van, de beleéli magát a szenvedésbe meg a sajnálatba… úgy gondolom, hogy mindenért lehet tenni, rajtad áll vagy bukik a dolog, cserbenhagytak? Elfelejtettek? Lemondtak rólad? Átvertek? Kihasználtak? Szüleid, barátaid, testvéreid, olyan emberek, akik fontosak neked, vagy csak sima emberek? Le kell tenni, meg kell bocsátani nekik, és magadnak is, mert amíg nem bocsátasz meg, soha nem fogsz tudni változtatni, amíg a harag benned van, nem tudsz változtatni, és ha ezekkel leszámoltál, leszámoltál a haragoddal mások felé, meg magad felé, akkor lehet majd elgondolkozni, hogy mit lehet tenni a változásért…